2019.06.29-én került megrendezésre a Kispest Open Breakout BeachTour II. powered by Yeast Side Brewery fordulója férfi és női „B” kategóriában egyaránt.

A férfiak versenyének helyszínét a Kőér utcai Pénzügyőr Sporttelep biztosította, amit ezúton is köszönünk az egyesületnek. A nők pedig a Kispesti Uszoda kertjében kezdtek reggel, Kerekes Balázs, a Kispest SE elnökének megnyitója után. A strandröplabdának évtizedek óta ad otthon ez a helyszín, és ahogyan a médiában is megjelent, sajnos hamarosan bezárják a kapukat a sportolók előtt. Erről is, és a folytatásról is beszélt az Elnök Úr, és ettől rendkívül nosztalgikus hangulat uralkodott egész nap. Soha nem látott létszámmal vettek részt a szombati napon a versenyzők, és még egy közös fotózásra is sor került.

Így a második ilyen sikeres hétvége után elmondható, hogy a strandröplabda él, virul, fejlődik, és a jövő előttünk áll, amihez biztosak vagyunk benne, hogy az egyesület megtalálja a legmegfelelőbb helyszínt a folytatásra. Sőt reméljük, hogy nem csak idény sportágként, hanem a téli időszakban is lesz lehetősége a versenyzőknek edzeni és készülni a tornákra, amennyiben megépül a fedett komplexum erre a célra.

A megnyitót követően elkezdődtek a mérkőzések. A férfiaknál 17, a nőknél 25 páros nevezett a szombati napra. Míg a férfiak csoport mérkőzésekkel kezdtek, a nők 24-es táblán küzdöttek. A férfiak a csoportmérkőzéseket egy nyert 21-es szettekkel játszották, majd a keresztjátékban két nyert 15-ös szettek voltak. A jó hangulatról a Pénzügyőr pályán egy másik sport rendezvény is gondoskodott. Egész nap hatalmas bulihangulat volt, szólt a zene, street food sátrakban lehetett egy kis harapnivalót vásárolni két meccs között. A nőknél végig egy nyert 21-es meccsek voltak. A pályákat végig locsolni kellett Kispesten, akkora volt a hőség. Végül szinte percre pontosan lett vége a tornának, és díjazhattuk a legjobbakat, köszönhetően a YeastSide Brewery támogatásának. A felnőtt versennyel párhuzamosan futott a Kispest Open Utánpótlás Strandröplabda Bajnoksága, ahol U14 és U18-as kategóriában küzdöttek meg a fiatal versenyzők. Akik éppen nem játszottak, ámulattal nézték a felnőttek csatározásait.

A versenyről képgaléria: https://www.facebook.com/pg/kispestsestrandroplabda/photos/?tab=album&album_id=2838434772839100

A fotókat készítette: Kuttner Ádám http://www.kuttneradam.com

A verseny főszponzora volt a YeastSide Brewery, termékeikről az alábbi linken olvashattok: https://www.facebook.com/yeastsidebrewery/

Az alábbi eredmények születtek:

Férfiak

I. Berkes-Tóth (VRCK)

II. Krekk-Zsembrovszky (SRSE-Kispest SE)

III. Budai-Mészáros (Hajdúnánás SE)

IV. Török-Galbáts (MAFC)

Nők

I. Kemenczei-Kemenczei (Strandsport SE)

II. Kincses-Schmidt (Pénzügyőr SE)

III. Divényi-Réthelyi (Kispest SE)

IV. Gubik-Puskás (Beachsport Kft)