A hétvégén újabb „A” kategóriás torna került megrendezésre a Kispest Open Breakout Beachtour szervezésében, teljesen új helyszínen. Mint korábbi cikkünkben megjelent, sajnos a Kispest SE által
fenntartott, uszoda területén található pályákat július 13-án bezárták. A rengeteg élmény, a közös
munka, a sok barátságot, ami ott szültetett, sok száz gyermek és fiatal emlékezetében ott marad.
Bezártuk azt is…a szívünkbe…De folytatni kell…és meg kell találni a lehetőséget, hogy hogyan tudunk
tovább haladni az úton.

Így születetett meg a Strandröplabdázásért Sportegyesülettel a megállapodás, amit ezúton is köszönünk Buday Balázsnak, az egyesület elnökének, hogy biztosította a helyszínt, a Csepeli Szabadkikötő Sporttelepén.

A szombati napon 4 pályán folytak a mérkőzések férfi, női, és U14 kategóriában. A nőknél 18, a férfiaknál 15, míg az utánpótlás korosztályban 8 páros nevezett. 

A nőknél az utánpótlás korosztály fölényeskedett az első három helyen, míg végül a Gubik Hanna-Vecsey Fanni páros nyakába került az aranyérem. A férfiaknál Pénzügyőrős siker született, hiszen a végső összecsapást a Takács Gergely-Kecskeméti Péter páros nyerte. 

Az egész napot a változatosság jellemezte, hiszen egyszer verőfényes napsütés volt, aztán esett az eső, villámlott (ami miatt néhány percet szüneteltettük a mérkőzéseket), de szerencsére a nagy vihar elkerült minket, csak a nagy dörgéseket lehetett hallani. Bár nagy meleg nem volt, és nem tudtuk teljesen kihasználni az új szponzorunknak köszönhető ISOSTAR párakaput, így is óriási látványosság volt. Hálásak vagyunk az ISOSTAR kizárólagos magyarországi forgalmazójának, a Sportmarket-nek a támogatását, és a felajánlott díjakat. 

Gratulálunk mindenkinek!

Női eredmények:

I. Gubik-Vecsey (Beachsport-Gödöllői RC)

II. Kemenczei-Kemenczei (Strandsport SE)

III. Divényi-Réthelyi (Kispest SE)

IV. Kriegel-Kende (Kispest SE)

https://www.hunvolley.info/pr_adatbank/500/101/p_101.asp?p_evad_kod=2019&p_verseny_fo_kod=102

Férfi eredmények:

I. Takács-Kecskeméti (Pénzügyőr SE)

II.  Kovács-Pető (Gödöllői RC)

III. Kovács-Nacsa (Pénzügyőr SE-Strandsport SE)

IV. Ghazal-Solti (SRSE)

https://www.hunvolley.info/pr_adatbank/500/101/p_101.asp?p_evad_kod=2019&p_verseny_fo_kod=101

U14 eredmények:

I.Takács-Lipovics

II. Farkas-Hangonyi

III. Strébl-Pozsgai

IV. Lengyel-Polonkay/Vadócz