A rendezvény második versenynapján (november 20-án) az általános iskolák felsős tanulóik mérték össze tudásukat.

 

A résztvevő gyermekek száma 31 fő volt. Mindez megerősíti, hogy a gyerekek a sportolást, azon belül az asztaliteniszt nagyon szeretik, és szükség van hasonló rendezvényekre.

A verseny lebonyolítása 5_6 fiúknál kétvereséges 16-os táblán került megrendezésre, a többi korcsoportban csoporttáblán bonyolítottuk le a mérkőzéseket, ezzel biztosítva, hogy minden megjelent gyermek legalább két mérkőzést játszani tudjon.

Az első három helyezett gyermek kategóriánként, az érmeken felül, pólót (első helyezettek), csokoládét is vihetett haza. A versenyen minden résztvevőnek üdítőt és csokoládét biztosítottunk.

 

Az 5-6. osztályos lányoknál a végeredmény : 

  1. Ladányi Léni (Kós Iskola)
  2. Yang Ruo Han Grace (Gábor Iskola)
  3. Simon Réka (Török Flóris Iskola)
  4. Istenes Bernadett (Gábor Iskola)

A lányok mérkőzéseinek eredménye az alábbi linkre kattintva elérhető : 5-6. osztályos lány eredmények

 

Az 5-6. osztályos fiúknál a végeredmény: 

  1. Dió Mihály (Gábor Iskola)
  2. Pafféri Csaba (Pannónia Iskola)
  3. Sinka Zsombor (Eötvös Iskola)
  4. Derényi Bálint (Erkel Iskola)

A fiúk mérkőzéseinek eredménye az alábbi linkre kattintva elérhető : 5-6. osztályos_fiú_eredmények

5-6. osztályos_fiú_végeredmény

 

A 7-8. osztályos lányoknál a végeredmény:

  1. Tóth Márta (Kós Iskola)
  2. Bence Brigitta (Gábor Iskola)
  3. Farmek Lujza (Kós Iskola)
  4. Ladányi Léni (Kós Iskola)

A lányok eredményei az alábbi linken találhatóak:

7-8. osztályos  lány A_csoport eredmények

7-8. osztályos lány B csoport eredmények

7-8.osztályos  lány Döntő csoport eredmények 

 

A 7-8. osztályos fiúknál a végeredmény 

  1. Rostás János (Gábor Iskola)
  2. Raffael Renató (Gábor Iskola)
  3. Deák Ádám (Vass Lajos Iskola)
  4. Knyazoviczky Zsombor (Erkel Iskola)

A fiúk eredményei az alábbi linken találhatóak:

7-8.osztályos fiú_A_csoport eredmények

7-8. osztályos fiú B_csoport eredmények

7-8. osztályos fiú_Döntő csoport eredmények

Valamennyi mérkőzésen a gyerekek sportszerűen viselkedtek és nagyon jól érezték magukat, alig várták, hogy asztalhoz álljanak, és az ellenfelüket legyőzzék.

A következő három versenynapon a szakközépiskolák tanulói, az asztalitenisz utánpótlás gyermekei, az amatőr és versenyző felnőttek mérhetik össze tudásukat.

  

Horváth Tamás

Kispest SE technikai vezető

asztalitenisz szakosztályvezető-helyettes