Az NBII Keleti Felsőház első  helyéért szoros csata igérkezik, ennek megfelelően a szombati napon egy igazi rangadó várt a kispesti lányokra, hiszen a fővárosi rivális a BVSC-Zugló csapatát láttuk vendégül.

Az alapszakaszban az első mérkőzésen hazai pályán 3-1 arányban vereséget szenvedtünk, a visszavágón egy drámai csatában sikerült 3-2-re győzedelmeskednünk.

A szombati mérkőzésen a csapatunk rendkívül motiváltan és energikusan kezdte a mérkőzést, végig irányítva a játékot. Remek mezőnymunka jellemezte a piros-feketéket és a bátor támadások remek százalékban eredményeztek pontot. Az első szett végére pár apró hiba becsúszott de így is sikerült aránylag nagy különbséggel megnyerni az első játékrészt.

A második szakaszban is ott folytatták a lányok, végig irányították a játékot, a szett végén érkezett pár remek szerva jelentette az újabb rész sikert.

A harmadik szettet is remekül kezdtük, egyre jobban nőtt a különbség a két csapat között, ekkor egy állásrendi hiba miatt percekig állt a játék, és ez kizökkentette a lányokat. A vendégek átvették a vezetést is, de a hajrára érkezve újból már nálunk volt az előny és nem is engedtük a végéig.

NBII Kelet Felsőház – rájátszás
2021.03.27 – 15:00 Budapest
vezette: Vígh Andrea, Kósa Dániel

Kispest SE – BVSC-Zugló 3-0 (25-14, 25-20, 25-22)

Kispest SE: Törköly, Veress, Horváth D., Wirth, Benedek, Lisztes, csere: Sipos, Ladányi (liberók) Kőszegi, Ádám, Lados, Vígh, Papp-Lukács

vezetőedző: Takács Gergely

BVSC-Zugló: Nyuka, Rózsa, Hemmert, Nagy, Marton, Puskás P., csere: Sartoris (liberó), Réthelyi O., Réthelyi Zs., Kovács, Butter, Puskás S.

vezetőedző: Daróczi Gergely, másodedző: Péter Krisztina

Gratulálunk lányok!!

Edzői értékelés:
Takács Gergely (Kispest SE): Hatalmas gratuláció a lányoknak! Ahogy elmondtam nekik is a mérkőzés végén, ez az egész keret érdeme, nem csak a pályára kerülő játékosoké! Nagyszerűen játszottak, remekül megvalósítoták az edzésen gyakorolt szituációkat. Örülünk a részsikernek, de dolgozunk tovább.

Jegyzőkönyv: https://www.hunvolley.info/pr_adatbank/010/009/p_009.asp…

A mérkőzés felvétele: https://fb.watch/4xt_YPG79c/