Napsütés, eső, rendkívüli eredményhirdetés
Ha valaki még nem próbált szélsőséges időjárásban strandröplabdázni, az vasárnap, 2019.06.23-án kipróbálhatta magát, hiszen folytatódott a pontszerzés a Kispest SE által biztosított pályákon. Szinte óráról
Ha valaki még nem próbált szélsőséges időjárásban strandröplabdázni, az vasárnap, 2019.06.23-án kipróbálhatta magát, hiszen folytatódott a pontszerzés a Kispest SE által biztosított pályákon. Szinte óráról
Az országos strandröplabda bajnokság megváltozott szabályzata miatt, már ami a pontszámítást illeti, sok páros sajnos nem jutott be az eddig megrendezett fordulókon a selejtezőbe sem,
2019. 06.14-16 között megrendezésre került a magyar strandröplabda bajnokság második fordulója Siófokon, melyen a tavalyi U18 ezüstérmes párosunk, Divényi Zita és Réthelyi Zsófia is indult.
Kispesti Pingpong Iskola és Kispesti Utánpótlás Centrum napközis jellegű utánpótlás edzőtábora 2019 Várjuk 6-17 éves gyerekek és fiatalok jelentkezését, akik szeretnék fejleszteni asztalitenisz tudásukat, kondíciójukat,
Pénteken napon kezdődtek meg a küzdelmek az MKB Pannónia Strandröplabda Országos Bajnokság 1. fordulóján, Csepelen. Az első nap a selejtező tábla mérkőzéseit játszották, ahol a
A KISPEST SE
Számlaszáma:
Raiffeisen 12011856-01670662-00100003
Nyilvántartási száma: 01-02-0001911
Adószáma: 19022644-1-43
Statisztikai számjele: 19022644-9319-521-01
1192 Budapest, Ady Endre u. 7.
0123-456-789
ksekerekes@gmail.com
www.kispeste.hu
7AM - 8PM