Győzelem az alapszakasz utolsó mérkőzésén is!
NB II-es felnőtt csapatunk Miskolcon lépett pályára az alapszakasz utolsó fordulójában! Nem tudtunk teljes kerettel érkezni a találkozóra, de listavezetőként így is a győzelem reményében
NB II-es felnőtt csapatunk Miskolcon lépett pályára az alapszakasz utolsó fordulójában! Nem tudtunk teljes kerettel érkezni a találkozóra, de listavezetőként így is a győzelem reményében
A délután 13 órakor kezdődő utánpótlás versenyre 21 páros nevezett az U22 kategóriában (végül 20 páros jelent meg). A délutáni forduló is rengeteg izgalmas mérkőzést
Leányfalun lépett pályára U13-as mini csapatunk, Vígh Ivett edző vezetésével. 5 csapat szerepelt ezen a fordulón, a kispesti lányokon kívül a Dunakanyar 2, a székesfehérvári
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Kispest Open Winter Cup I. StartUp*** U16 és U22 kategóriában! A versenynapot a fiatalabbak kezdték és a 15 nevezett
A hétvégén hazai pályán fogadtuk a BVSC-Zugló csapatát, igazi rangadóra volt kilátás, hiszen csapatunk az első, a vendégek a második helyet foglalták el a tabellán.
A hétvégén megkezdődött az Országos U19 Bajnokság középszakasza is. Első fordulóban csapatunk Debrecenbe látogatott ahol a házigazda DEAC gárdája mellett, a VRCK és a HÉP-Kecskeméti
A múlt hétvégén befejeződött az Országos Gyermek Bajnokság II. osztályának küzdelmei. A harmadik fordulóban hazai pályán fogadtuk a MÁV Előre Röplabda Akadémia és a Dág
A KISPEST SE
Számlaszáma:
Raiffeisen 12011856-01670662-00100003
Nyilvántartási száma: 01-02-0001911
Adószáma: 19022644-1-43
Statisztikai számjele: 19022644-9319-521-01
1192 Budapest, Ady Endre u. 7.
0123-456-789
ksekerekes@gmail.com
www.kispeste.hu
7AM - 8PM