Eddig ötös!
NBII-es női csapatunk szereplésére nem lehet panasz, hiszen mind az öt mérkőzésünket szettveszteség nélkül nyertük meg. A hétvégén Miskolcon vendégszerepeltünk az MVSC-MVSI otthonában, ahol kicsit
NBII-es női csapatunk szereplésére nem lehet panasz, hiszen mind az öt mérkőzésünket szettveszteség nélkül nyertük meg. A hétvégén Miskolcon vendégszerepeltünk az MVSC-MVSI otthonában, ahol kicsit
Ahogy várható volt, a tegnapi mérkőzést 3-0 arányban a Vasas Óbuda együttese nyerte, így Ők jutottak a legjobb 8 közé. Lányaink viszont remekül játszva próbálták
Múlt héten ifjúsági lány "A" csapatunk lépett pályára a Budapest Bajnokság Utánpótlás versenyében Első mérkőzésünkön a Vasas ifi csapatát fogadtuk hazai pályán. A lányok remekül
Gödöllőn folytatta remek sorozatát NBII-es csapatunk, hiszen magabiztos győzelmet arattunk a házigazda U21-es gárdája ellen. Edzőnk most is kicsit elégedetlen volt a látottakkal, de természetesen örül
Szombaton Dunaújvárosba látogatott el Serdülő “A”csapatunk, ahol két csapattal mérte össze az erejét! Az első meccsen BDSE Emericus csapata ellen játszottunk, az eredmény 3:0 lett.
Szombaton Békéscsabára látogatott gyermek csapatunk, az U15 Országos Bajnokság III. osztály, Kelet - felsőház alapszakasz fordulójára! A 12 csapatos csoportban, mindenki játszik mindenkivel, különböző tornákon
A KISPEST SE
Számlaszáma:
Raiffeisen 12011856-01670662-00100003
Nyilvántartási száma: 01-02-0001911
Adószáma: 19022644-1-43
Statisztikai számjele: 19022644-9319-521-01
1192 Budapest, Ady Endre u. 7.
0123-456-789
ksekerekes@gmail.com
www.kispeste.hu
7AM - 8PM