A pontszerzés nem, de a szettgyőzelem összejött!

Szombaton az NBI-es női felnőtt csapatunk hazai pályán fogadta a TFSE csapatát. Az idei szezonban már találkozott a két csapat, akkor a TFSE hazai pályán 3-0 arány győzött ellenünk. A tabellán ellenfelünk a 3. helyet, mi pedig a 4. helyet foglaltuk el

Bátortalanul kezdtük a mérkőzést, nem támadtunk határozottan, amit ellenfelünk kihasznált, így folyamatosan vezettek pár ponttal. A szett közepén sikerült felzárkóznunk, de sajnos ezzel el is lőttük a puskaporunkat, mivel egy állásunkba beragadtunk és nem sikerült további pontokat szereznünk. (0-1)

A második szettet még rosszabbul kezdtük, 1-4-nél és utána 1-7-nél is időt kellett kérnünk. Innen viszont sikerült megindulnunk és felzárkóztunk 2 pontra. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, igazán hosszú és látványos labdameneteket láthattak a kilátogató nézők. A szett végé fele megint pontatlanul támadtunk ami újabb vendég szett győzelmet eredményezett. (0-2)

A harmadik játékrész továbbra is fejfej melletti küzdelmet hozott. Egyre kreatívabban és bátrabban játszottunk, ami meghozta az eredményét és sikerült megtörnünk a TFSE játékát. Egyre több direkt pontot ütöttünk és hibázásra kényszerítettük a fővárosi fehér-kékeket. (1-2)

A negyedik szettben is igazán kiélezett játék folyt a pályán, a játékrész közepéig tudtuk tartani a lépést. Ez után nem sikerültek a támadásaink, a vendégek viszont folyamatosan gyűjtötték a pontokat. (1-3)

NBI Liga Budapest, Szent Gellért sportcsarnok, 105 néző.

vezette: Tillmann Gyula, Nagy Lajos

Kispest SE – TFSE 1:3 (14-25, 15-25, 25-18, 17-25)

KISPEST SE: Németh J. 3, Riczkó 13, Szabó K. 7, Dani 11, Horváth D. 5, Benedek R. 7. Csere: Karkusz, Horváth F. (liberók), Törköly, Vígh, Nagy O., Lisztes, Kőszegi. Vezetőedző: Takács Gergely.

TFSE: Kökény N. 6, Poór 15, Budaházy 11, Halla G. 19, Villányi 7, Nagy V. 8. Csere: Boller (liberó). Vezetőedző: Csépke Gábor.

Edzői értékelés |

Takács Gergely – Sajnos nem sikerült meglepetést okoznunk. Nagyon készültünk a találkozóra, nagyon szépen dolgoztak az edzésen a lányok az elmúlt időszakban. De nagyon bátortalanul kezdtük a mérkőzést és ez rányomta a bélyegét az első két szettre. A harmadikban végre elkezdtünk játszani, bátran, felszabadultan küzdöttünk, ami meg is hozta az eredményét. Összeségében láttam jó dolgokat, amiket a későbbiekben tudunk majd kamatoztatni.

Csépke Gábor – A héten komolyan megtűzdelték betegségek a csapatot. A lányok ismét bebizonyították, hogy tudnak egymásért küzdeni. A második szettet leszámítva bátran jól koncentrálva játszottunk. Agresszíven támadunk és jól védekeztünk.

Jegyzőkönyv: https://bit.ly/3G8pOSI

Hunvolley cikk: https://bit.ly/3ujkHwR

A mérkőzés visszanézhető a www.hunvolley.tv oldalon