Bravúrgyőzelem Nyíregyházán!

NBII-es csapatunk a múlt héten Nyíregyházára látogatott a dobogós helyen álló FATUM Nyíregyháza U21-es csapat otthonába. Csapatunk kicsit tartalékosan érkezett betegség és sérülések miatt, de ellenfelünk sem tudott teljes kerettel kiállni. 

Remekül kezdtük az első szettet, főleg Szabó Kincső blokkjainak köszönhetően 5-1-re elhúztunk, ellenfelünk időkérése hatásos volt, hiszen 10-6-ra fordítottak. Végig meg is tartották az előnyüket és nagy különbséggel megnyerték az első felvonást. (25-14)

A következő szettben is remekül kezdtek lányaink de most tudtuk tartani a megszerzett előnyünket egész a végéig és sikerült kiegyenlíteni a szetthátrányunkat. (22-25)

Igazán remek mérkőzést alakult ki, jó ütések, nagyszerű mezőnyvédekezés, nagy blokkok. Egy remek szervasorozattal tudtunk kicsit nagyobb előnyre szert tenni, amit sikerült megtartanunk a szett végéig. (16-25)

A negyedik játékrészben fej-fej mellett haladt a két gárda, egyszer az egyik fél vezetett pár ponttal, pár pillanat múlva a másik. Küzdelmes időszak volt, hiszen a hazaik a hosszabbítás kiharcolásáért küzdöttek, míg a kispesti lányok a meccs lezárásáért. 18-14-es hazai vezetés után igazi csapatként küzdve, megfordítottuk az állást és 24-23-nál meccs labdáért támadtunk, de a hazaiak sem adták könnyen magukat. Sőt 27-26-nál már nekik volt szett labdájuk a meccsben maradásért. Sikerült pontra váltanunk a támadásunkat és átvenni a vezetést. A végén ellenfelünk egy támadást rontott és ezzel megnyertük a mérkőzést! (29-31)

NB II. Keleti csoport B

2020.01.19 – Nyíregyháza Bem József Általános Iskola

vezette: Dobos Viktor, Mocsnik Lajos

FATUM Nyíregyháza U21 – Kispest SE 1-3 (25-14, 22-25, 16-25, 29-31)

Kispest SE: Törköly, Szabó, Horváth D., Lados, Fehér, Lisztes csere: Sipos (liberó), Horváth F., Ádám

vezetőedző: Takács Gergely

TG.: Nagyszerű győzelmet szereztünk, igazi csapatmunka volt a lányok részéről! Hiányos kerettel érkeztünk, a célunk a pontszerzés volt. Az első szettben beragadtunk, de később fokozatosan belelendültünk a játékba és így igazán remek és izgalmas találkozón tudtunk győzedelmeskedni. Gratulálok a lányoknak! Készülünk tovább az előttünk álló feladatokra!

Ezzel a  sikerünkkel visszavettük a tabella első helyét, jelenleg 30 ponttal állunk 12 mérkőzésből. A második helyen a BVSC Zugló csapata áll, szintén 30 ponttal, 13 mérkőzésből. Jelenleg a 3. helyre a Gödöllői RC u21-es csapata jött fel 30 ponttal, éppen megelőzve a 28 pontos FATUM Nyíregyháza u21-es csapatát.

A rájátszásban az NBII-es és az U21 csapatok különválnak. Az NBII Keleti csoportba a Keleti A és Keleti B csoport első két NBII-es csapata kerül. Ott a négy csapat oda-visszavágós rendszerben játszik mindenki mindenkivel. A négyes csoport győztese lesz az NB II. Keleti bajnoka

TABELLA
mérkőzések szettek pontok
nyert vesztett
hely csapat össz ny v 3:0 3:1 3:2 2:3 1:3 0:3 pont nyert vesztett ráció nyert vesztett ráció
1. Kispest SE 12 10 2 7 3 0 0 0 2 30 30 9 3,333 931 684 1,361
2. BVSC-Zugló NB II 13 10 3 6 3 1 1 1 1 30 33 14 2,357 1079 813 1,327
3. Gödöllői RC 14 9 5 6 3 0 3 0 2 30 33 18 1,833 1148 1017 1,129
4. FATUM Nyíregyháza 13 10 3 3 5 2 0 2 1 28 32 18 1,778 1157 929 1,245
5. Miskolci VSC 12 7 5 3 1 3 0 3 2 18 26 25 1,040 1027 1050 0,978
6. DEAC 13 5 8 3 0 2 2 4 2 15 23 28 0,821 1037 1034 1,003
7. Hercules SE 13 3 10 3 0 0 3 2 5 12 17 30 0,567 881 1003 0,878
8. DVTK 12 4 8 1 1 2 1 3 4 11 20 31 0,645 1010 1093 0,924
9. VRCK 14 0 14 0 0 0 0 1 13 0 1 42 0,024 426 1073 0,397