Búcsú a Magyar Kupától!

Ahogy várható volt, a tegnapi mérkőzést 3-0 arányban a Vasas Óbuda együttese nyerte, így Ők jutottak a legjobb 8 közé. Lányaink viszont remekül játszva próbálták tartani a lépést a magasság és ütőerő fölényben lévő Extraligás Vasas Óbuda ellen.
A kispesti lányok a mérkőzés elején hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe, a szettek elején sikerült is lépést tartani a Kupa címvédővel. Ahogy kiütközött az edzés szám közti különbség, a vendégek tetszés szerint érték el a pontokat, de a piros-feketék ekkor sem adták fel, és csúsztak-másztak minden labdáért. Összeségében egy jó hangulatú remek mérkőzést láthattak az online közvetítést nézők. Mind a két csapat elégedetten távozhatott, hiszen a Vasas Óbuda a győzelemnek és a továbbjutásnak, a Kispest SE pedig az alázatos, küzdeni tudásból jeles játéknak.
 
2020.10.21 – 18:00 Magyar Kupa 2021 – nyolcaddöntő
Szent Benedek Gimnázium (zárt kapu)
Kispest SE – Vasas Óbuda 0-3 (16-25, 15-25, 13-25)
Kispest SE: Törköly 1, Veress 5, Pádár 1, Lisztes 3, Horváth D. 5, Wirth 4. Csere: Sipos, Horváth F. (liberók), Vígh 1, Szentágotai, Ladányi, Papp-Lukács, Lados, Petréd. Vezetőedző: Takács Gergely
Vasas Óbuda: Fábián 3, Zernovic 7, Ambrosio 8, Popovic-Gamma 13, Kiss G. 7, Kalicanin 7. Csere: Juhár, Mihály D. (liberók), Strunjak 1, Tettamanti 3, Török 8, Takács D. 4, Nogueras 2. Vezetőedző: Jakub Głuszak
Takács Gergely: – Azt kértem a lányoktól, játszanak bátran. Amit mi tudunk, azt megvalósítottuk, így gratuláltam nekik. Magunkhoz képest jól teljesítettünk, remélem, a játékosaim tudják hasznosítani a ma látottakat. Gratulálok a Vasasnak a továbbjutáshoz.☺👌
Jakub Gluszak: – A legfontosabb az volt, hogy a szokatlan 🏐 labdával is továbbjussunk. Ez sikerült, aminek örülnünk kell, megvan az első győzelmünk. Csütörtöktől készülünk a bajnoki folytatásra.
A mérkőzés felvétele: https://fb.watch/1h6XBXfZKS/