Vasárnap folytatódott a Csepeli Szabadkikötő Sporttelepén a Kispest SE által szervezett Breakout Beach Tour tornája férfi és női „B” kategóriában.
Mivel utánpótlás verseny ezen a napon nem volt, így a fiatalok kipróbálhatták magukat a felnőtt kategóriában, és bizony nagyon szép eredmények születtek. A Kispesti Strandröplabda Egyesületet több páros is képviselte. Kriegel Évi Török Mercédesszel, Divényi Zita a megszokott párjával, Réthelyi Zsófiával indult a versenyen. Illetve Réthelyi Orsolya, Lakatos Diána, és Kun Luca is harcba szállt a pontokért, és a díjakért. Sokszor valóban csak két pont döntötte el, hogy ki nyeri meg a mérkőzéseket.
Érezni lehet, hogy az utánpótlás korú játékosok mennyire komolyan veszik a felkészülésüket, hiszen egészen a döntőig meneteltek, maguk mögött hagyva a felnőtt mezőnyt. Végül a Réthelyi-Divényi páros nyakába akasztották az aranyérmet a Gubik-Vecsey páros ellen vívott harc után (revansot véve a szombati nap után, hiszen a Gubik-Vecsey páros ellen korábban nem sikerült döntőbe jutniuk). A Kriegel-Török duó a keresztjátékban egy nyert egy vesztett meccs után az ötödik helyen végeztek, ugyanúgy, mint Lakatos Diána, és Réthelyi Orsolya. Kun Luca pedig a kilencedik helyen végzett testvérével.
Gratulálunk a lányoknak! Találkozunk július 27-én az utolsó fordulón ahol egy szezonzáró
bográcspartival várunk mindenkit szeretettel!
Női eredmények:
I. Divényi-Réthelyi (Kispest SE)
II. Gubik-Vecsey (Beachsport Kft. – Gödöllő RC)
III. Kemenczei-Kemenczei (Strandsport SE)
IV. Papp-Horváth (Air Energy Kft – SRSE)
Férfi eredmények:
I. Filius-Török (Békéscsabai SzSE)
II. Bartók-Takács (Gödöllői RC – Pénzügyőr SE)
III. Szalai-Decker (Pénzügyőr SE – Strandsport SE)
IV. Petik-Udvarhelyi (Strandröplabdázásért SE)