Vasárnap hazai pályán fogadta NBII-es női csapatunk a listavezető DSZC-Eötvös gárdáját. Együttesünk számára az összes hátralévő mérkőzés kiemelt fontossággal bír, hogy a csoportban meg tudjuk szerezni a 2. helyet. Ennek megfelelően készültünk is a visszavágóra, mert az előző találkozón nem tudtunk teljes kerettel kiállni; ellenfelünk viszont nem nagyon volt partner a találkozó későbbi időpontra elrakásában.
A találkozót a vendégek kezdték jobban, folyamatosan be tudták fejezni saját támadásaikat. Míg a kispesti lányok sokszor nem tudták pontra váltani ütéseiket. Ahogy bemelegedtek a csapatok, egyre látványosabb labdameneteket láthatott a szépszámú közönség. A szett végén is belehibáztunk, így az első szettet a debreceniek nyerték. 0-1
A második szettben még mindig pontatlanok voltak a fővárosi támadások, nem akart átbillenni a játék képe. Míg a debreceniek könnyedén szerezték pontjaikat, addig nekünk meg kellett küzdeni a pontokért. A szett vége itt is izgalmasan alakult, de ezt a játékszakaszt is a hajdúságiak nyerték. 0-2
Minden dicséret illeti a piros-fekete lányokat, mert alázattal küzdöttek minden labdáért, aminek meg is lett az eredménye, mert átvettük a vezetést és a mérkőzés irányítását is. Folyamatosan pontra váltottuk az akcióinkat, remek mezőnymunkával hibázásra késztettük a vendég csapatatot. 1-2
A 4. játékrészben is kitartott a csapat új lendülete; egy vendégszurkoló közjátéka sem zavarta meg csapatunkat, és szépen termeltük a pontokat. 2-2
A döntő játszmát is jól kezdtük. Pár pontos vezetést is sikerült kiharcolnunk, viszont amikor már sokadszorra sem fújt rossz érintést a játékvezető a debreceni feladónál, egyszerűen nem tudtunk tovább lépni. A térfél cserénél még a hazai csapat vezetett, de a közel kétórás találkozó végére átvette a vezetést a debreceni gárda és megnyerték a mérkőzést. 2-3
NBII – keleti csoport
Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 50 néző
Kispest SE – DSZC-Eötvös 2-3 (17-25, 20-25, 25-18, 25-18, 11-15)
Kispest SE: Lakatos D., Bosnyák K., Vígh I., Sipos R., Szabó K., Fehér Zs., csere: Sipos V., Szokolai Zs., (liberók), Szabó Zs., Papp L., Petréd I. vezetőedző: Takács Gergely
Takács Gergely:Ahogy mondtam a lányoknak a mérkőzés után, az én szememben Ők a győztesek! Egyszerűen nem tudok napirendre térni, hogy sajnos ilyen a játékvezetői felfogás. Egyik meccsen minden kosárérintést lefújnak, a másikon meg semmit. Nem szoktam az ellenfél játékával foglalkozni, de az nem fér bele az NBII-ben sem hogy a feladójuk szettenként 5-6 rossz kosárérintését tovább engedik. Egyet fújt be a játékvezető úr, azt is nálunk. Ettől függetlenül meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, de nem bírtuk el ezt a kettős mércét. Gratulálok ellenfelünknek a mérkőzéshez és a csoport megnyeréséhez. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy másik játékvezetővel más lett volna az eredmény, és egy osztályozón vagy magasabb osztályban pedig sokkal szigorúbban ítélik meg ezeket a helyzeteket.