Vasárnap is pályára léptek a kispesti lányok az NBII – keleti csoportjában. A kérdés az volt, hogy bebiztosítjuk a 3. helyünket a tabellán és harcban maradunk az ezüstéremért, vagy nyílttá tesszük a dobogós helyezéseket.
Ennek ellenére a vendégek kezdték jobban a találkozót, az első három pontot ők szerezték, de utána magunkra találtunk és átvettük a vezetést, és már mi vezettünk 9-3-ra. Végig tudtuk tartani a kialakított előnyt, a lányok végig fegyelmezetten betartották a taktikát. A szett végére kialakult a legnagyobb különbség 25-14. 1-0
A második szettben is a szegedi csapat szerezte meg az első pontot, de utána egyből egalizáltunk és a vezetést is átvettük. Remek fogadási statisztikánk volt ebben a szettben, amiből könnyen tudtunk támadást építeni és pontot szerezni. A szett végére fej-fej mellett érkezett a két csapat, de pár okos ponttal meg tudtunk lépni és megnyerni a következő játékrészt. 2-0
A harmadik játékszakaszban megint a szegediek vezettek, egy 5-0 rohammal, amit szép lassan ledolgoztunk, remek szerváinknak köszönhetően. Majd egyre nagyobb különbséget tudtunk kialakítani és megnyerni a mérkőzést. 3-0
NB II – Keleti csoport
Budapest, Szent Benedek Gimnázium, 50 néző
vezette : Oláh B., Árpás K.
Kispest SE – Szegedi RSE 3-0 (25-14, 25-19, 25-15)
Kispest SE: Lakatos D., Bosnyák K., Vígh I., Fehér Zs., Szabó K., Pádár A., csere: Sipos V (liberó), Papp L., Sipos R., Szokolai Zs. edző: Takács Gergely