Győzelem az alapszakasz utolsó mérkőzésén is!

NB II-es felnőtt csapatunk Miskolcon lépett pályára az alapszakasz utolsó fordulójában! Nem tudtunk teljes kerettel érkezni a találkozóra, de listavezetőként így is a győzelem reményében érkeztünk. 

Az első szett elején, a lányok mintha még a kisbuszban ültek volna, hiszen a hazaiak elléptek 5-0 arányban, ekkor Takács Gergely időkérése után a lányok kiszálltak a kisbuszból és elkezdtek játszani. 10-8-nál már stabilizálódott a fogadásunk, pár ász értékű szervával is beköszöntünk, így végre már mi irányítottuk a játékot. A szett végére már tetemes előnyt tudtunk kialakítani. (14-25)

A második szett elején rögtön megszereztük a vezetést és végig vezetve egyre nagyobb különbséggel érkeztünk a szett végéhez. Ekkor már szép hazai megmozdulást követően csökkent az előnyünk, de utána megint rákapcsolva lezártuk a szettet. (14-25) 

A harmadik játékrészt a hazaiak kezdték jobban, mi pedig nem tudtuk befejezni a támadásainkat. Egyre jobban nőt a két csapat közti különbség, 16-10-nél a kilátogató nézők már-már a hazai szépítésben bíztak és készültek a negyedik szettre. De a fővárosi lányok ezt máshogy gondolták, és egy-két nagyszerű mezőnyvédekezés után sikeres visszatámadással csökkentették a hátrányt, sőt 19-19-nél utolérték a hazaiakat. Miskolci időkérés sem változtatott a játék képén, a kispesti lányok egymás után érték el a pontokat és lezárták a mérkőzést (20-25) 

2020.02.23 17: 00 – NB II. Keleti B csoport

MVSC – Kispest SE 0-3 (14, 14, 20)

Miskolc, 60 néző

vezette: Oláh Balázs, Nagy Zsombor

Kispest SE: Fehér, Törköly, Pádár, Vígh, Horváth D., Lisztes csere: Sipos (liberó), Horváth F., Lados

vezetőedző: Takács Gergely

TG: Jó mérkőzés volt, pár új játékelemet ki tudtak próbálni a lányok, amely majd jól jöhet a rájátszás során. AZ első két szettben irányítottuk a játékot, nagyon jó százalékban fejeztük be a támadásainkat. A harmadik szett elején kicsit elkényelmesedtünk, amely majdnem megbosszulta magát, de 6 pontos hátrányból a szett közepén, vissza tudtunk kapaszkodni és csapatként küzdve megfordítottuk szett és megnyertük a mérkőzést!

A mérkőzés jegyzőkönyve: https://www.hunvolley.info/pr_adatbank/010/009/p_009.asp?p_merkozes_kod=347&p_evad_kod=2019&p_verseny_al_kod=35

fotó: https://www.facebook.com/zsigazoltanphotography/