Izgalmas meccsek és utánpótlás ezüstérem!

A Kispest SE háza táján a hétvégén is zajlottak az események, méghozzá a Tatán megrendezésre kerülő MKB Pannónia Strandröplabda Országos Bajnokság harmadik fordulóján. Felnőtt és utánpótlás versenyzők is egyaránt képviselték az egyesületet, és bár most nem volt átütő a siker, ebből is tanulni és építkezni lehet. A felnőtt kategóriában Csepregi-Ördög Rita és Szokol-Humay Dea, illetve Lakatos Diána indult.

Előbbiek a főtáblán kezdtek, de két vesztett meccs után sajnos búcsúztak a versenytől, míg utóbbi párosunk pénteken selejtező mérkőzést játszott, egy nyert és egy vesztett meccs után tették ugyanezt. Az utánpótlás, korábban Siófokon harmadik helyet elért párosunk, Divényi Zita és Réthelyi Zsófia sem tudta sajnos megismételni a felnőtt kategóriában a bravúrt. Bár a két selejtező meccset megnyerték, a főtáblán kétszer kikaptak.

Továbbá A Réthelyi Orsolya – Gyűrűs Boróka (SRSE) páros izgalmas selejtező meccset követően szintén, a Kende Szilvia – Molnár Laura a második selejtezőkörben (éppen a Divényi-Réthelyi párosunk ellenében) és a Fehér Zsófia – Szabó Csenge párosunk pedig az első körben (szintén a Divény-Réthelyi páros ellen) „letette a labdát”. 

Vasárnap az utánpótlás játékosoké volt a főszerep, ahol a Réthelyi Orsolya-Gyűrűs Boróka (SRSE) U16 páros egészen a döntőig menetelt, ahol viszont ezüstérmet szereztek. 

Takács Gergely edzőt kérdeztük a hétvégéről:

A siófoki fordulót követően kicsit váltottunk az edzésekben, így mondhatni ezt a fordulót beáldoztuk, így ennek következménye hogy nem sikerült kiugró eredményt elérnünk. Viszont tanulásnak mindeképpen jól jött ez a hétvége, tudunk tovább építkezni. Örülünk az U16-os párosunk ezüstérmének, de itt is van még tovább.