Kispest Kupa 2018 asztalitenisz – Záró beszámoló, köszönetnyilvánítás

BESZÁMOLÓ

2018 Kispest KUPA ASZTALITENISZ VERSENYRŐL

2018. 11.19; 11.21; 11.23; 11.24; 11.25

A Kispest Kupa 2018. asztalitenisz versenysorozatunkat idén is öt napon keresztül bonyolítottuk le. Nagyszabású sporteseményünknek a Gábor Áron Általános Iskola adott otthont, a Külső-Pesti Tankerületi Központ támogatásával, valamint a XIX. ker. Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási és Szociális Iroda hathatós segítségével tudtuk idén is a már meg szokott színvonalat tartani.

Az ötnapos rendezvényen összesen 150 fő vett részt, amely jól mutatja, hogy a gyerekek a sportolást, azon belül az asztaliteniszt nagyon szeretik, és szükség van hasonló rendezvényekre.

alsós 47 fő Gábor iskola, Erkel iskola
felsős 27 fő Gábor iskola, Kós iskola, Gyulai iskola
középiskola, ifjúsági 16 fő Deák iskola, Károlyi iskola
utánpótlás 34 fő  
felnőtt 26 fő  
összesen 150 fő  

A verseny lebonyolítása kétvereséges 16-os táblán került megrendezésre, valamint az UP és DC kategóriákat csoporttáblán bonyolítottuk le. A rendezvény színvonalát segítette, hogy idén a főtábla jutott gyermekek mellett a vigaszágat is megrendeztük, így a legtöbb gyermek legalább 4-5 mérkőzést játszhatott.

A gyermekeknek rendezett versenynapokra vegyes gyümölcskosarakkal kedveskedtünk a résztvevőknek. Az első három helyezett gyermek kategóriánként az érmeken felül, díjként csokoládét is vihetett haza.

Az elkészült versenyjegyzőkönyveket és fotókat levelem mellé csatolva megküldöm.

Ezúton köszönjük a XIX. ker. Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási és Szociális Iroda, a Külső-Pesti Tankerületi Központ és a Gábor Áron Általános Iskola támogatását a sikeres rendezvény lebonyolításához.

 

Budapest, 2018. november 26.

 

Kerekes Balázs                                                                                                        Horváth Tamás

Kispesti sportközpont                                                                                           Kispest SE asztalitenisz

 

beszamolo_KK_2018