Ha valaki még nem próbált szélsőséges időjárásban strandröplabdázni, az vasárnap, 2019.06.23-án kipróbálhatta magát, hiszen folytatódott a pontszerzés a Kispest SE által biztosított pályákon. Szinte óráról órára változtak a körülmények. Reggel borús, majd napos, végül esős időben játszhattak a párosok a 9:30-kor kezdődő versenyen. Minden kategória mérkőzése (női „B”, férfi „B”, U16 fiú és lány) a kispesti uszoda kertjében került megrendezésre. Annak ellenére, hogy előző nap is szép számú volt a nevezési lista, vasárnap is népszerű volt a verseny. Sőt volt, aki mindkét napon „ringbe szállt”.
Ez nagy bizakodásra ad okot. Egyrészt azért, mert az országos bajnokságon kívül van lehetősége az utánpótlás korú párosoknak a több játéklehetőségre (csoportmérkőzések zajlottak reggel) felnőtt kategóriában is. Másrészt pedig a felnőtt korosztálynak is elérhetőbbé váltak az országos bajnokságra való bejutások, és van, aki szinte felkészülési tornaként tekint a versenysorozatra.
A nőknél 12, a férfiaknál 16, az U16 fiúknál 8, az U16 lányoknál 13 páros nevezett a versenyre.
Az utánpótlás csoport mérkőzések 10:45-kor kezdődtek 2 pályán, majd 4 pályán folytatódtak. Ennek köszönhetően nagyon gördülékenyen ment a lebonyolítás. Az eredményhirdetést még a felhőszakadás előtt, napsütésben tartották meg.
A felnőtt versenyzőkkel már nem volt ilyen kegyes az időjárás. Épphogy vége lett a döntőnek, hatalmas vihar lett, és sajnos az eredményhirdetést is az öltözőben lehetett csak megtartani. Ennek ellenére a játékosok kedvét ez nem befolyásolta, és mosolyogva vették át az ORi Diamond Kf. által felajánlott kozmetikai termékeket, és a csillogó érmeket.
Ezúton gratulálunk mindenkinek az elért eredményekhez! Találkozunk a következő fordulón!
Eredmények:
U16 Fiú
I.Suba- Sándor
II. Veress – Tari
III. Kispál – Székely
IV. Zeitler – Zrupkó-Várady
U16 Lány
I.Varga – Szabó
II. Filó – Norman
III. Kaufman – Gál
IV. Reiter – Kinál
Női „B”
I.Divényi – Gyűrűs
II. Kemenczei – Kemenczei
III. Ördög – Szokol-Humay
IV. Boller – Villányi
Férfi „B”
I.Kovács – Pető
II. Kocsondi – Tordai
III. Filius – Török
IV. Oszlányi – Domján
fotó: Kuttner Ádám