NBII. női röplabda – Szezonzáró összegzés

Az NBII. keleti csoportjában 3. helyen végzett női röplabda csapatunk!

A végeredményt összességében sikeresnek értékelhetjük, hiszen az első szezonjában a gárda bronzérmet szerzett. Az augusztus végi első csapattalálkozókor azt hiszem mindenki elfogadta volna ezt az eredményt. Voltak nehézségeink a szezon során, sokszor munkahelyi és iskolai elfoglaltságok vagy éppen sérülés, betegség miatt nem tudtunk teljes kerettel kiállni az aktuális mérkőzésen. Ennek ellenére mindenképpen büszkék lehetünk a lányokra, hiszen amennyire Tőlük telt, minden mérkőzésen maximális odaadással és alázattal küzdöttek!

A szezonban az egyik legjobb és legemlékezetesebb mérkőzés a decemberben hazai pályán lejátszott Röpke SE elleni találkozó volt, ahol 3-2 arányban sikerült győzedelmeskedni. Ez egy igazi rangadó volt, amely színvonalát tekintve megállta volna a helyét az NB I. alsóházában is.

Az utolsó mérkőzés után, meg edzőmérkőzéseket játszunk, amely közben elkezdődnek a tárgyalások a játékosokkal a jövő évi szezonról. Folyamatosan fogjuk bejelenteni a maradó illetve esetlegesen új érkező játékosokat.

NB II KELETI CSOPORT ALAPSZAKASZ

  • FATUM NYÍREGYHÁZA U21 – KISPEST SE 3-2
  • KISPEST SE – DEAC 3-0
  • BÉKÉSCSABAI RSE U21 – KISPEST SE 3-1
  • KISPEST SE – DVTK U21 3-1
  • KISPEST SE – JÁSZBERÉNY U21 1-3
  • MVSC-MVSI – KISPEST SE 1-3
  • KISPEST SE – SZEGEDI RSE 3-0
  • DSZC EÖTVÖS DSE – KISPEST SE 3-0
  • KISPEST SE – RÖPKE SE 3-2

NB II KELETI CSOPORT RÁJÁTSZÁS

  • DSZC EÖTVÖS DSE – KISPEST SE 3-1
  • DEAC – KISPEST SE 3-1
  • MVSC-MVSI – KISPEST SE 1-3
  • KISPEST SE – RÖPKE SE 3-0
  • KISPEST SE – DSZC EÖTVÖS DSE 2-3
  • RÖPKE SE –  KISPEST SE 3-1
  • KISPEST SE – DEAC 3-1
  • KISPEST SE – SZEGEDI RSE 3-0
  • SZEGEDI RSE – KISPEST SE 3-1
  • KISPEST SE – MVSC-MVSI 3-0

A csapatunk így 19 mérkőzésen, 10 győzelemmel, 9 vereséggel 31 szerzett ponttal a 3. helyen végzett.

A csapat tagjai:

  • 1 Lados Szilvia
  • 2 Fehér Zsófia – csapatkapitány
  • 3 Szabó Zsófia
  • 4 Sipos Vanda
  • 5 Pammer Noémi
  • 6 Pádár Alexandra
  • 7 Lakatos Diána
  • 8 Bosnyák Katalin
  • 9 Szabó Kincső
  • 10 Sipos Regina
  • 11 Papp Lotti
  • 12 Szokolai Zsófia
  • 13 Vígh Ivett
  • 14 Petréd Imola
  • 15 Stallenberger Alexa
  • 16 Mártai Petra
  • 17 Eperjessy Flóra
  • Takács Gergely – vezetőedző