Újabb győztes bajnoki az NBII-ben!

Vasárnap „idegenben” lépett pályára NBII-es felnőtt női csapatunk, a Herkules SE vendégeként, de ellenfelünk is a Szent Benedek Gimnáziumban játssza mérkőzéseit, így nem is volt annyira idegen számunkra a pálya.

Az első szettben végig remekül játszva, nagyszerűen szerválva, végig nyomás alatt tartottuk őket. Remek támadószázalékot produkálva magabiztosan nyertük az első játékrészt. Ezen a mérkőzésen az állandó liberó játékosunk Sipos Vanda mezőnyjátékosként szerepelt, és remekül használta ki az adódó lehetőséget és 1-es helyről támadva szerzett pontot. 0-1

A második periódusban, a szett közepéig fej-fej mellett haladt a két csapat, ekkor azonban Horváth Dóri remek szerváival megint el tudtunk lépni és megtörtük a hazai csapatot és nagyobb különbségre tettünk szert. 0-2

A harmadik szett elején tovább diktáltuk a tempót, amelyre ellenfelünk nem tudott válaszolni, így sokszor tetszés szerint értük el pontjainkat. Végig koncentrálva, együtt csapatként játszva megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. 0-3

Herkules SE – Kispest SE 0-3 (6-25, 14-25, 10-25)

Kispest SE: Törköly, Hegedűs, Pádár, Lisztes, Fehér, Horváth D. Horváth F. (liberó), csere: Ádám, Sipos, Vígh

Takács Gergely vezetőedző

TG: Nagyszerűen játszottunk, kezd visszatérni a játékunk, kezdünk kilépni a hullámvölgyből. Próbáljuk ezt az alapjátékot hozni, és erre építkezni, ha ezt fogjuk tudni teljesíteni akkor lesz keresni valónk a végelszámolásnál. De addig még nagyon sok munkát bele kell tennünk, és ezen dolgozunk tovább.