Szombaton a CoreComm-VESC vendégeként léptünk pályára Veszprémben. A találkozó kiemelt fontosságú volt, hiszen győzelem esetén elérhető közelségbe került volna a felsőházi rájátszás lehetősége.

Nem kezdtük jól a találkozót, a de a szett közepére utolértük a házigazdákat, sőt utána már a vezetést is átvettük, amely után egyre stabilabban és magabiztosabban játszottunk. (0-1)

A második játékrészben is fej-fej mellett haladt a két gárda, de egyre többet hibáztunk, amit a hazaiak kihasználtak és kiegyenlítették a szettelőny. (1-1)

Folytatódott a küzdelem a pályán, a harmadik játékrészben a veszprémiek vezettek. Sikerült felzárkóznunk, de a végén egy gigászi labdamenetet újból a hazaiak nyertek, így átvették a szettelőnyt (2-1)

A negyedik játékrészben sem tudott egyik csapat sem nagyobb különbséget kialakítani, egy-két pont volt a csapatok között. A végén szettlabdához jutottunk, amit sajnos nem sikerült értékesítenünk, ami után a veszprémiek nem hibáztak és megnyerték a talákozót. (3-1)
Női Röplabda NB I 12. forduló
CoreComm-VESC – Kispest SE 3:1 (20-25, 25-19, 25-22, 26-24)
Veszprém, 100 néző
Vezette: Szél Márta, Vigh Andrea
VESC: Hajós 12, Bozsó 2, Pós 2, Miller 23, Miklós 8, Sherwin 28. Csere: Tóth, Iglói (liberók), Molnár-Pintér 3. Vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit.
Kispest: Németh 2, Lisztes 13, Szabó 4, Dani 23, Horváth 7, Benedek 16. Csere: Karkusz (liberó), Nagy 1, Vígh, Kőszegi 4, Törköly 1. Vezetőedző: Takács Gergely.
Nyilatkozat
Szokolikné Kalmár Judit (CoreComm-VESC): Nagyon büszke vagyok a lányokra! Óriásit küzdöttek, egy csapatként szerezték meg a 3 pontot.
Takács Gergely (Kispest SE): Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, hatalmas lehetőséget engedtünk ki a kezünkből. De nem adjuk fel, dolgozunk tovább a céljainkért.
A tabellán így átrendeződés volt, csapatunk visszacsúszott a 6. helyre 14 ponttal, előttünk 5. helyen a CoreComm-VESC 15 ponttal és 4. helyen a Budaörsi DSE-Emericus szerepel 17 ponttal.
https://bit.ly/3h9c3cn
fotó: VESC facebook oldal