A női mezőnyben 40 páros nevezett a múlt hétvégén megrendezésre került Kispest Open 21 felnőtt A kategóriás pontszerző versenyre.
A verseny a Pénzügyőr Sporttelepen került megrendezésre, ahol a múlthéten fejeződött be a pályák felújítása és építése, így a játékosok először próbálhatták ki a frissen elkészült hat új strandröplabda pályát. 
Selejtező mérkőzésekkel indult a verseny, 12 csapat mérte össze tudását a főtáblára jutásért.
A nőknél már a csoportmeccsek során történ meglepetés, hiszen az első helyen kiemelt Szabó/ Vecsey páros vereséget szenvedett, így csak csoport másodikként jutottak tovább a főtáblára, ahol emiatt keresztjáték mérkőzést is kellett játszaniuk.
Vasárnap a negyeddöntőkkel folytatódtak a mérkőzések, ahol a legjobb négy közé a már említett Szabó/Vecsey (ÓSSC/Gödöllői RC) páros mellett a Divényi/Réthelyi (Kispest SE), a Győri/Szabó (KSE Röplabda Sport Kft.) és a Szombathelyi/Villám (Vasas Röplabda Sport Kft.) került. Igazi kiélezett csatát hoztak a mérkőzések, a párosok remek fomát mutattak, hiszen a héten már megkezdődik a Strandröplabda Országos Bajnokság. A döntőben a Szabó/Vecsey páros már nem hibázott, és egy szoros három szettes mérkőzésen győzte le a Szombathelyi/Villám duót!
1. hely Szabó/Vecsey (ÓSSC/Gödöllői RC)
2. hely Szombathelyi/Villám (Vasas Röplabda SPort Kft.)
3. hely Győri/Szabó ( KSE Röplabda Sport Kft.)
4. hely Divényi/Réthelyi (Kispest SE)