Győzelem a veretlenek csatáján!
Igazi rangadónak lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak tegnap a Szent Gellért Sportcsarnokba, hiszen felnőtt NBII-es csapatunk a Szombathelyi MÁV Haladás együttesét fogadta. Az első négy
Igazi rangadónak lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak tegnap a Szent Gellért Sportcsarnokba, hiszen felnőtt NBII-es csapatunk a Szombathelyi MÁV Haladás együttesét fogadta. Az első négy
Az alapszakaszban már találkozott egymás ellen a két csapat, az első fordulóban, akkor 3-2 arányban győzedelmeskedtünk, de az ellenfelünk játékengedélyei nem voltak rendben, így 3-0
A múlt héten játszotta U19-es csapatunk a középszakasz első fordulóját Kunhegyesen. Fontos, hogy csapatunk megnyerje csoportját, hiszen így a legjobb 12-ben folytatják a szereplést a
Vasárnap 17:00-kor Jászberényben léptünk pályára, ahol egy magabiztos győzelemmel zártuk a találkozót! Nagyszerűen kezdődött a mérkőzés, hiszen pillanatok alatt 5 pontos előnye tettünk szert, amelyet
Tegnap hazai pályán fogadtuk a CoreComm-VESC csapatát. A mérkőzés elején a kispesti lányok ráijesztettek a hazai szimpatizánsokra, hiszen pillanatok alatt 1-4, majd 2-8-as pontállást mutatott
U21-es csapatunk is pályára lépett a hétvégén. Hazai pályán fogadtuk az 1.MCM Diamant Kaposvár együttesét. Sajnos nem sikerült a győzelem, pedig egy kicsit több hittel
Hazai pályán fogadtuk a Gödöllői RC alakulatát, tudtuk hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen némileg átalakult a tavalyi NB I liga győztes csapat, sőt a
Vasárnap este, NBI-es csapatunk a TFSE otthonában vendégeskedett, de sajnos nem sikerült a szettgyőzelem sem a kissé felforgatott összeállításban pályára lépő alakulatunktól. Az első szettben
Egyesületünk 30 éves története során, felnőtt női röplabda csapatunk először szerepel az első osztályban. Tegnap hazai pályán fogadtuk a debreceni DSZC-Eötvös alakulatát, amelyen egy több
Tegnap este lejátszottuk a 2021/22 szezon első hivatalos tétmérkőzését. Hazai pályán fogadtuk a Magyar Kupa selejtezőjében a székesfehérvári MÁV Előre SC-Bericap alakulatát. Jól kezdtük a
A KISPEST SE
Számlaszáma:
Raiffeisen 12011856-01670662-00100003
Nyilvántartási száma: 01-02-0001911
Adószáma: 19022644-1-43
Statisztikai számjele: 19022644-9319-521-01
1192 Budapest, Ady Endre u. 7.
0123-456-789
ksekerekes@gmail.com
www.kispeste.hu
7AM - 8PM