Tegnap hazai pályán fogadtuk a CoreComm-VESC csapatát.
A mérkőzés elején a kispesti lányok ráijesztettek a hazai szimpatizánsokra, hiszen pillanatok alatt 1-4, majd 2-8-as pontállást mutatott az eredményjelző. Megkezdtük a felzárkózást és 13-13-nál tudtunk egalizálni. Ez után pár ponttal megléptünk a veszprémiektől, és a szett végére 8 pontos különséggel megnyertük a szettet. (1-0)
A második játékrészben megint a vendégek kezdtek jobban, de csak pár pontos előnyre tudtak szert tenni. A szett közepén pár remek és határozott támadással, sikerült átveni a vezetést. A hajrára érve 23-21-es vezetésnél, két támadásunkat is kivédekezték a vendégek és egyenlítettek. A játékrész túlóráját viszont mi bírtuk jobban és növeltük előnyünket. (2-0)
A harmadik szakaszban, remek mezőnymunkánk pontos támadásokkal párosult, így végig vezetve nyertünk meg a szettet, és a találkozót is. (3-0)
NBI Liga alapszakasz 5. forduló
Szent Gellért Sportcsarnok, 60 néző.
Vezette: Szabó Zsolt, Selega Balázs
Kispest SE – CoreComm-VESC 3:0 (25-16, 28-26, 25-21)
Kispest SE: Németh J. 1, Riczkó 8, Benedek R. 13, Dani 2, Horváth D. 11, Szabó K. 5. Csere: Karkusz, Horváth F. (liberók), Lisztes 10, Vígh, Kőszegi 3. Vezetőedző: Takács Gergely.
CoreComm-VESC: Szvath 3, Sherwin 10, Hajós 17, Bozsó 6, Huck 4, Miklós 1. Csere: Tóth L. (liberó), Molnár-Pintér 9. Vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit.
Edzői értékelés
Takács Gergely (Kispest SE): – Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, nagyszerűen küzdöttek. Nem volt könnyű mérkőzés, hiszen az elmúlt hetek vesztes találkozói után kellett nagyot játszani. Ez sikerült, ráadásul vesztett szett nélkül tudtuk lehozni a találkozót, aminek külön örülök.
Szokolikné Kalmár Judit (CoreComm-VESC): – Sajnos nem sikerült pontot rabolnunk idegenben,pedig biztató volt a kezdés számunkra. Fejlődés látható több játékelemben, előbb-utóbb ennek az eredményben is meg kell mutatkoznia. Gratulálok az ellenfélnek!
A mérkőzés statisztikája itt megtekinthető https://bit.ly/3wJbnl3
A mérkőzés felvétele itt visszanézhető www.hunvolley.tv
NŐI EXTRALIGA, NB I LIGA menűpont alatt.
Köszönjük a kilátogató nézőinknek a szurkolást!
fotó Budapest Pictures
Hunvolley | SportFaktor.hu | OrientPress Hírügynökség / Rádió Orient | SportPrint | Mozgásklinika- Manuálterápia és Gyógytorna | Bencsik Gergely Sport coach & mentáltréner | Friends Cup Sportszervezés | Kristó Gábor Masszőr | Ötkerek-S strandröplabda pályák építése, strandsport pályák kivitelezése | Yeast Side Sörfőzde | VB Ambulance Hungary Kft. – Mentőszolgálat