Egy győzelem, egy vereség a minicsapatunknál!
Mini korosztályú csapatunk Jászberényben vett részt a II. osztály Kelet Alapszakasz soron következő tornáján. Vigh Ivett csapata az első mérkőzésen magabiztosan győzött, viszont a második
Mini korosztályú csapatunk Jászberényben vett részt a II. osztály Kelet Alapszakasz soron következő tornáján. Vigh Ivett csapata az első mérkőzésen magabiztosan győzött, viszont a második
Szombaton a CoreComm-VESC vendégeként léptünk pályára Veszprémben. A találkozó kiemelt fontosságú volt, hiszen győzelem esetén elérhető közelségbe került volna a felsőházi rájátszás lehetősége. Nem kezdtük
Szombaton a Gödöllői RC vendégeként léptünk pályára Monoron az NBI Liga alapszakaszának 10. fordulójában. Kicsit tartalékosan érkeztünk, hiszen csak egy feladó és egy liberó állt
Szombaton az NBI-es női felnőtt csapatunk hazai pályán fogadta a TFSE csapatát. Az idei szezonban már találkozott a két csapat, akkor a TFSE hazai pályán
Hazai pályán fogadtuk a VESC együttesét a két mérkőzéses NB II Döntő párharcban. Az első mérkőzést múlthéten játszották a csapatok Veszprémben, ahol 3-0 arányban győzedelmeskedtünk.
Gödöllőn folytatta remek sorozatát NBII-es csapatunk, hiszen magabiztos győzelmet arattunk a házigazda U21-es gárdája ellen. Edzőnk most is kicsit elégedetlen volt a látottakkal, de természetesen örül
Párosaink vasárnap a Park Side-Out felnőtt A kategóriás viadalon léptek pályára. A verseny elején remek játékkal minden párosunk szorgosan gyűjtögette a győzelmeket. A Divényi/Réthelyi (D
Szombaton az utánpótlás párosaink két helyszínen is érdekeltek voltak, hiszen Csepelen a saját rendezésű Kispest Open 2020 első fordulóját rendeztük meg U20 és U16 kategóriában,
A már ismeretes előzmények miatt kérdéses volt, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Kispest Open Utánpótlás Strandröplabda versenysorozat, hol és hogyan kerül megrendezésre, vagy megszakad a
A délután 13 órakor kezdődő utánpótlás versenyre 21 páros nevezett az U22 kategóriában (végül 20 páros jelent meg). A délutáni forduló is rengeteg izgalmas mérkőzést
A KISPEST SE
Számlaszáma:
Raiffeisen 12011856-01670662-00100003
Nyilvántartási száma: 01-02-0001911
Adószáma: 19022644-1-43
Statisztikai számjele: 19022644-9319-521-01
1192 Budapest, Ady Endre u. 7.
0123-456-789
ksekerekes@gmail.com
www.kispeste.hu
7AM - 8PM