NB II Bajnok a Kispest SE csapata!

Hazai pályán fogadtuk a VESC együttesét a két mérkőzéses NB II Döntő párharcban. Az első mérkőzést múlthéten játszották a csapatok Veszprémben, ahol 3-0 arányban győzedelmeskedtünk. A Kupa rendszerű lebonyolítás során, hazai pályán két szett kellett az összetett elsőséghez.
A találkozót végre újra nézők előtt játszhattuk, az érvényben lévő járványügyi előírások betartása mellett.
A lányok hatalmas motivációval és elszántsággal léptek pályára, gyorsan pár pontos előnyre tettünk szert. Határozott támadásokkal és remek szervákkal irányítottuk a játékot, a szett közepe felé már 9 pontos előnyt sikerült kiharcolnunk. A figyelmünk egy picit lankadt és máris zárkóztak a veszprémiek. A végén visszataláltunk a játékunkhoz és megnyertük az első szettet. (25-19)
A második játékrészt megint remekül kezdtük, folyamatosan termeltük a pontokat, illetve remek szervákkal nyomás alatt tartottuk a vendégeket. Folyamatosan növeltük a különbséget és egy remek ejtéssel sikerült megnyernünk a második szett is (25-12)
A harmadik szettben fej-fej mellett haladt a két csapat, a frissen beszálló játékosaink is remek formát mutattak. A játékrész közepén a vendégek jutottak előnyhöz, amit egy remek hajrával kiegyenlítettünk, a vezetést is átvettük, de a szett végén két jó vendégnyitás eldöntötté a játékrész sorsát. (23-25)
A negyedik szakaszban, az elején még pár pont volt a két csapat közötti különbség, de a kispesti lányok hatékony mezőnyözése és bátor támadójátéka újból nagy arányú részsikert hozott. (25-13)
Az NB II Döntő-t a Kispest SE csapata nyerte 6-1-es összesítéssel, amellyel kivívtuk az NB I-ben való indulás jogát!
NB II Döntő – 2. mérkőzés
Budapest, Kistext Aréna
vezette: Hóbor Béla, Sík Barbara
Kispest SE – VESC 3-1 (25-19, 25-12, 21-25, 25-13)
Kispest SE: Törköly, Lisztes, Benedek, Wirth, Horváth D., Veress csere: Sipos, Ladányi (liberók) Vígh, Kőszegi, Papp-Lukács, Lados, Szabó K., Verebélyi
vezetőedző: Takács Gergely
VESC: Horváth-Kötél, Monteiro, Bozsó, Miklós, Dordzsceren, Szvath csere: Tóth, Iglói (liberók) Molnár-Pintér, Pusztay, Rivnyák, Szalai, Szentesi
vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit, másodedző: Fehér Tibor
Köszönjük a VESC röplabda csapatának a két mérkőzést, sok sikert kívánunk nekik az osztályozó mérkőzésen a PTE-Peac gárdája ellen, kívánjuk hogy jövőre az NB I-ben találkozzunk velük!
Köszönjük a közreműködést a Friends Cup Sportszervezés a speakerkedést!
Köszönjük a 📷 fotókat Kuttner Adam Photography amelyeket hamarosan közzé teszünk!
Köszönjük a szurkolást a kilátogató nézőknek!
A mérkőzést az alábbi linken lehet visszanézni:  https://www.youtube.com/watch?v=NiCG3WolDio