Fantasztikus győzelem, amellyel visszavágtunk a Budaörsi DSE-nek az odavágón elszenvedett vereségért!

A 2021-es év utolsó hazai mérkőzését játszottuk hazai pályán a Szent Gellért Sportcsarnokban.Fej-fej mellett haladtak a csapatok az első szettben, 7-4-nél sikerült 3 pontra ellépnünk. Ekkor pillanatok alatt egyenlítettek a vendégek, de kihasználva a rontásaikat megint 3 pontas előnyre tettünk szert. A szett közepéhez érve 17-13-as hazai vezetésünknél, az ellenfelünk időkérése sem zökkentette ki a lányokat a stabil játékunkból, végig tartottunk a kiharcolt előnyünket a szett végéig. (1-0)

A második játékrész eleje is szorosan alakult, de 6-6 után a vendégek elléptek 2-3 ponttal, amit a szett végéhez közeledve, növelni is tudtak. 15-20-nál egy nagy hajrát indítottak a hazai piros-feketék, egészen 20-22-ig fel is zárkóztunk, de sajnos 3 vendég pont következett amivel egalizálták a szett állást. (1-1)

A harmadik szakaszt a vendégek kezdték jobban, pillanatok alatt 6 pontos előnyt sikerült kiharcolniuk 4-10. Ekkor remek és határozott támadásokkal megkezdtük a felzárkózást 9-11. Az időkérés és a cserék segítettek a vendégeknek, újból növelték az előnyüket, amit két remek támadással és három pazar blokkal kiegyenlítettünk 14-14. Ez után megint a budaörsiek szerezték a pontokat 15-18, de a kispesti lányok is küzdöttek minden pontért. 18-22-nél már sokan a budaörsi szettgyőzelemben hittek, de nem így gondolták a hazaiak, 22-24-ről sikerült kiegyenlítenünk, majd a szettgyőzelmet is megszerezni. (2-1)

Folytatva remek sorozatát a kispesti hölgykoszorú a negyedik játékrészben pár gyors ponttal elhúzott a vendégektől 5-2, akik ugyanilyen hamar ki is egyenlítettek majd a vezetést is átvették 6-8. Hasznos volt a hazai időkérés, mivel már újra nálunk mutatott vezetést az eredményjelző tábla 12-9. Határozott és pontos támadásaink mellett, remek mezőnymunka is segítette a pontgyártást 16-11. A szett végére már 6 pontos előnnyel fordultunk 22-16, amikor is a budaörsiek egy hatalmas hajrát indítottak és kiegyenlítettek. Ekkor egy rossz feladás megtörte sorozatukat és két remek támadással lezártuk a találkozót (3-1)

NBI LigaBudapest, Szent Gellért Sportcsarnok 100 néző

vezette: Rácz Gábor, Villás Tibor

Kispest SE – Budaörsi DSE-Emericus 3-1 (25-18, 20-25, 26-24, 25-23)

Kispest SE: Riczkó 13, Benedek 10, Horváth D. 11, Dani 14, Szabó K. 4, Törköly csere: Horváth F. (liberó), Lados, Vigh 10, Németh, Lisztes vezetőedző: Takács Gergely

Budaörsi DSE-Emericus: Pisák F. 13, Horváth P. 12, Jakab 7, Merza 8, Kiss 7, Darvas 3 csere: Ujvárosi, Futsek (liberók) Vincze, Tátrai 2, Tóth L. 2, Pisák L. 4, Hernády 3 vezetőedző: Ujvárosi Levente

Nyilatkozatok

Kispest SE | Takács Gergely (vezetőedző)Fantasztikusak voltak a lányok, nagyszerűen küzdöttek, végre szívvel-lélekkel játszottak. Mindenki hozzátette a saját kis részét, így lett igazi csapatmunka. Az alapjátékunk sokat javult, a támadásainkból most jó százalékban szereztünk direkt pontot. Nagyszerű mezőnymunka is jellemezte ma a játékunkat. Köszönjük a kilátogató nézőinknek a szurkolást és a bíztatást.

Budaörsi DSE-EMERICUS | Ujvárosi Levente (vezetőedző)Ma a szívünk megint a helyén volt ezért is sajnálom azt a pár buta pontot amit a legrosszabb pillanatban adtunk az ellenfélnek. Az egész meccs színvonalasabb volt, mint az első találkozó és tele volt hosszú labdamenetekkel. A harmadik játszma végjátéka kivételével jól játszottunk. A rutint tanítani nem lehet, csak megszerezni. Fiatalos lendülettel megyünk tovább. Semmi nem dőlt el.

Fotó: Kuttner Adam Photography

A találkozó visszanézhető a www.hunvolley.tv oldalon.

A mérkőzés statisztikája https://bit.ly/3ophB73

Köszönjük a kilátogató nézőknek a sok sok plüssállatot és adományt amit hoztak, és köszönjük a szurkolóinkak a bíztatást.