Győzelem a veretlenek csatáján!
Igazi rangadónak lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak tegnap a Szent Gellért Sportcsarnokba, hiszen felnőtt NBII-es csapatunk a Szombathelyi MÁV Haladás együttesét fogadta. Az első négy
Igazi rangadónak lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak tegnap a Szent Gellért Sportcsarnokba, hiszen felnőtt NBII-es csapatunk a Szombathelyi MÁV Haladás együttesét fogadta. Az első négy
Mini korosztályú csapatunk Jászberényben vett részt a II. osztály Kelet Alapszakasz soron következő tornáján. Vigh Ivett csapata az első mérkőzésen magabiztosan győzött, viszont a második
Szombaton az U20-as csapatunk hazai pályán fogadta ellenfeleit a III. osztály Közép csoport alapszakasz 3. fordulójában. A lányok remekül játszva mind a két mérkőzésen győztesen
Utánpótlás és felnőtt kategóriában idén is megrendezésre kerül a 2022 Tavasz Kupa a Kispesti Sportközpont szervezésében. A verseny helyszíne: Gábor Áron Általános Iskola (XIX. ker.
Szombaton a CoreComm-VESC vendégeként léptünk pályára Veszprémben. A találkozó kiemelt fontosságú volt, hiszen győzelem esetén elérhető közelségbe került volna a felsőházi rájátszás lehetősége. Nem kezdtük
Szombaton a Gödöllői RC vendégeként léptünk pályára Monoron az NBI Liga alapszakaszának 10. fordulójában. Kicsit tartalékosan érkeztünk, hiszen csak egy feladó és egy liberó állt
Szombaton az NBI-es női felnőtt csapatunk hazai pályán fogadta a TFSE csapatát. Az idei szezonban már találkozott a két csapat, akkor a TFSE hazai pályán
A 2022 év első találkozóját szombaton játszotta felnőtt női NBI-es csapatunk. Az idei szezonban az első fordulóban találkozott a két csapat, akkor hazai pályán 3-2
A 2021-es év utolsó hazai mérkőzését játszottuk hazai pályán a Szent Gellért Sportcsarnokban.Fej-fej mellett haladtak a csapatok az első szettben, 7-4-nél sikerült 3 pontra ellépnünk.
Az alapszakaszban már találkozott egymás ellen a két csapat, az első fordulóban, akkor 3-2 arányban győzedelmeskedtünk, de az ellenfelünk játékengedélyei nem voltak rendben, így 3-0
A KISPEST SE
Számlaszáma:
Raiffeisen 12011856-01670662-00100003
Nyilvántartási száma: 01-02-0001911
Adószáma: 19022644-1-43
Statisztikai számjele: 19022644-9319-521-01
1192 Budapest, Ady Endre u. 7.
0123-456-789
ksekerekes@gmail.com
www.kispeste.hu
7AM - 8PM